A Cserna az egyik legszebb folyó a Kárpát-medencében. Egyik oldalán a Mehádiai-hegység, másik oldalán a Cserna-hegység égbenyúló csúcsai és sziklafalai között szalad ez a csodálatos folyó, melynek neve Feketét jelent szláv nyelveken. A Cserna ritkaság a folyók között, ugyanis nyílegyenesen folyik, egy geológiai törésvonalban, ez szépen látszik bármelyik térképen. Alsó folyásán fekszik a híres Herkulesfürdő, az „összetört ékszerdoboz”, melynek fénye még most is áttetszik a régmúltból, amikor császárok, királynők és arisztokraták jöttek ide felüdülni, és nem véletlenül pont ide.

Most mi is ide megyünk, és egészségesen megmozgatjuk magunkat néhány szép túra során, majd pihentetjük tagjainkat a forró vizekben, ahogy az évszázadokon át tették római katonák, osztrák katonatisztek, magyar arisztokraták és császári előkelők.Túrázunk a Bánság legelzártabb tanyavilágában, az Al-Duna fölött csodálatos sziklavilágban, és egy darabon végigmegyünk az ezeréves határon is. Megnézzük a Bánság legmagasabb vízesését, és általában olyan helyekre megyünk, ahova csak nagyon ritkán vetődik el magyar túrázó.